Magyarországon a '90-es évek elejétől kezdett ismerté válni ez a fogalom. Ma már a többség hallotta ezt a kifejezést, több cég megjelent a piacon a hegyományos és a hálózatos értékesítésben egyaránt. Hol kapnak szerepet ezek a termékek, mit érdemes tudni általánosságban a táplálékkiegészítőkről?
Az eltelt évtizedek alatt azzal kellett szembesülnünk, hogy az életvitelünk és a táplálkozásunk olyan mértékben változott, hogy nem tudjuk biztosítani a szervezetünk azámára szükséges mikrotápanyagokat csupán az étkezéssel.
Miért? Egyrészt a termőföldek folyamatos kizsigerelése a minőség romlását hozta magával, erősen lecsökkent az olyan fontos nyomelemek tartalma a termőföldeken, mint például a szelén vagy a magnézium. Nyilvánvaló, hogy az ilyen nyomelemekben szegény területeken a növények nem tudtak felvenni olyan mennyiségben ezekből az anyagokból, hogy azokat elfogyasztva a szervezetünk kellő mértékben ellátott legyen. Ezek a növények csökkent vitamin- és nyomelemtartalommal bírnak. Gondoljunk csak a falusi kiskert napérlelt, zamatos paradicsomjának ízére! Az amit leveszünk esetleg egy hipermarket polcáról az is ugyanolyan? Azt gondolom, a nagyipari növénytermesztés nem tud számunkra olyan minőségű táplálékkal szolgálni, amivel biztosíthatnánk magunknak a vitamindús táplálkozást.
A másik ok a megnövekedett környezeti terhelés. Nézzünk körül! A levegő szennyezett, oxigénszintje erősen lecsökkent. Az ételeinkben lévő tartósítószerek, színezékek, ízesítők és adalékanyagok mind plusz megterhelést jelentenek a szervezetünknek. Az orvosok által a legnagyobb jóindulattal felírt gyógyszerek is terhelik a szervezetünket, még akkor is ha valóban szükségünk van rá, mindamellett tudjuk, hogy sokszor indokalatlanul is szedünk gyógyszereket. A legnagyobb problémát pedig az oly' sokszor emlegetett stressz jelenti, pontosabban a stresszre adott reakcióink. Ezek a terhelések mind növelik a szükségleteinket vitaminok és nyomelemek tekintetébe is.
Amikor a csökkent bevitel párosul egy megnövekedett szükséglettel, akkor logikus lépés a pótlás, a külső kiegészítés. Ezért jött létre ez a termékkategória, a táplálékiegészítő vagy étrendkiegészítő.
Úgy gondolom, hiba úgy tekinteni ezekre a termékekre mint a gyógyszerek helyett alkalmazott készítmények. Csak a kezelő orvosunk javaslatára változtassunk a gyógyszereink szedésén. A táplálékkiegészítők elsősorben a megelőzésben és a gyógykezelések kiegészítésében használhatók eredményesen. Az alábiakban javasolt oldalakon, olyan termékekről olvashat, amiket mi megelégedettséggel használunk.


